Az otthoni nyomtatás előnyei-hátrányai

  • otthoni nyomtatás

Ma már mindenképpen kell otthonra egy jó nyomtató, de mégis milyet vegyünk, ha csak alkalmanként nyomtatunk? Az Interelektronik-Plusz Kft.  vezetője Dajka László már több, mint tíz éve foglalkozik komolyabban nyomtatókkal, most ő segít pontot tenni ennek a kényes vitának a végére.

Amikor az ember bemegy egy nagyobb áruházba és bejelenti, szeretne egy nyomtatót vásárolni, a többség igazából nem is tudja, milyen készülékre van szüksége. Az első kérdés mindig az, mit is szeretne vele csinálni. Színesbe, feketébe akar nyomtatni, ha mindkettőbe, akkor milyen arányban? Mindig azt mondják, ha csak 5 százalék a színes aránya, akkor nem szabad színes nyomtatót venni. Ilyenkor inkább a lézernyomtatókat ajánljuk, bár drágább az eszköz, nagyobb befektetést igényel, viszont egy csomó kellemetlen procedúrától megkíméli magát az ember.

A tintás nyomtatók nagyon jók, sőt mi több, olcsók! 13 ezer forint körül már korrekt minőséget kapunk, tud nyomtatni, másolni, szkennelni. Általában ezekben két tintatartály van, színes és fekete, ha kifogy, szinte ugyanannyit fizetünk ki a két tintatartályért, mint amennyibe a készülék került. Ilyenkor persze azt mondja az ember, hogy vesz utángyártottat vagy megy töltögetni, mert jóval olcsóbb. Ezután jönnek majd azok a dolgok,hogy kifolyik a tintám, nem olyan minőségű lesz, kihagy. Legrosszabb esetben a nyomtatófejet is cserélni kell, ami többe kerül, mint egy új készülék. Ráadásul az utángyártott patronokba egyáltalán nem olyan festék van, mint az eredetiben.

Ilyenkor el kell döntenünk mi a cél? Ebben az esetben jobban járunk, ha inkább egy fekete megbízható lézernyomtatót veszünk. Itt a belépőmodellek olyan 30 ezer forint körül kezdődnek. A lézernyomtatónak meg van azaz óriási előnye, ha fél évig nincsen bekapcsolva, akkor sem fog beszáradni, mert poralapú a festék. A tintás nyomtatók, ha sokáig nem használják őket, beszáradnak. Heti egyszer legalább egy lapot ki kellene vele nyomtatni, ha nem használjuk, főleg akkor, ha nem eredeti gyári festékkel használjuk, hanem töltött vagy utángyártottal.  Ha alig nyomtatunk színeset, nem éri meg vele bajlódni, inkább ilyenkor menjünk le a sarki másoldába és nyomtassuk ki ott.

Sokan elfelejtik, hogy a legolcsóbb nyomtatóval többe kerül egy oldal kinyomtatása, mintha kinyomtatnánk egy erre szakosodott boltban, még fekete-fehérben is. Egyetlen előnye van, a kényelem, de a tintacserélgetés vagy beszáradás nyűgjét még ez sem éri meg. A fotó kinyomtatásáról általában mindenkit lebeszélek. Egy 10×15-ös fotónak az előállítási költsége olyan 60 forint nettó áron, fotópapírral együtt 80. 9×13-as, 10×15-ös kategóriába nyugodtan inkább adjuk be valamilyen nagyobb céghez, lehet várni kell rá, de jóval olcsóbban kijövünk.

Elengedhetetlen, hogy ma már legyen otthon egy nyomtatónk, de mérlegeljünk, mire akarjuk használni, és milyen időközönként. Ha keveset nyomtatunk, akkor a lézernyomtatók a legpraktikusabbak. Ha mégis úgy látjuk, hogy tintás nyomtatót veszünk, mert a pénztárcánk nem engedi meg a drágább eszközt, akkor mindenképpen a színenként cserélhető változat mellett döntsünk.

Látogassa meg boltunkat, és készséggel állunk rendelkezésére az otthoni nyomtató választásban!

Categories